Legalábbis ami a majdnem kétévesről eszembe jut...
87cm, még nincs 12kg. Kb fél éve 11,8 kg körül mozog. 20 foga van. Egyedül eszik, egyedül jár a lépcsőn. Többszavas mondatokat használ. Már egy ideje nem iszik tápszert. A kakaót bezzeg imádja. Luca 3 éves koráig hallani sem akart róla. Változatlanul semmilyen gyümölcsöt nem eszik. Ellenben szó szerint remeg a csokiért. Iszonyatosan akaratos. Lucával simán el lehetett menni vásárolni. Mindenre megkérdezte, hogy megveszem-e, mondtam, hogy nem. Majd ment tovább és kitartóan kérdezett. Aztán valamire igent mondtam, és akkor azzal boldog volt. Noncsi sikítófrászt kap az első másodpercben.
Ő is nagyon jó alvó. Kb 7-8 hós kora óta egy kezemen meg tudom számolni, hányszor kellett kelni hozzá. Ha viszont ébren van, nem lehet mellette csinálni semmit. Kis dömper. Bazi aranyos. Nagyon vicces. Nem lehet rá haragudni. Múltkor már érlelgettem a gondolatot, hogy jobb lett volna, ha aznap, amikor készült, inkább moziba megyünk. Megkérdeztem, hogy "Noncsi, kérsz pofont?" erre ő hangosan, vigyorogva: "Igen!" hát remek... Jól elröhögtem a dolgot!
Ha tele a pocakja, kiköpi a félig megrágott kaját. :-( Imád rajzolni. Minden firka után felmutatja a művet, és üvölt " Anya, nézd! Szép?" :-) 10ig számol. Mindent mond, akar és csinál. Néha elképesztő hisztiket produkál.
A cumit nuninak hívja. Imádom, amikor az utcán játékosan beszél magában: " Hol a nunim? Á itt a nunim!" :-)
Hihetetlenül önálló. Ha hagynám, egyedül cserélné a pelusát is. Mindegy, hogy öltözés, fürdés, körömvágás, vagy egy túrórudi felbontása, ő már ordít is, hogy NEM, NEM, EDÜDEL!!!! Tudja rendesen is mondani, de valamiértígy szereti. És ha nem hagyom, igazi, földön fetrengős hisztit csap. Ha nagyon nem megy neki valami, akkor csettint a rabszolgának, hogy anya segíts és akkor persze adj uram Isten, de azonnal.
A hogy hívnak kérdésre a válasz: én, Baba. Esetleg Toncsi baba. És már csak nagyon kicsit baba. De nekem mindig az én kisbabám lesz!!!
Mi is készülünk. Luca múlt héten egyedül készített adventi koszorút a plébánián. Persze, nem a kedvencem a hagyományos lila-rózsaszín, de ezt a kicsilány csinálta, szóval idén ez marad az adventink és kész! Szerintem meg ettől nagyon szép! :-)
És most megyek Lucáért az oviba, utána meg mézest sütünk a csajaimmal! :-)
Mint oly sokan mostanában, mi is elmentünk "miniszitizni". Már kétszer akartam, de egyszer beteg lett a kicsi, másodszor meg kiderült, hogy hétfőn nincsenek nyitva.
Szóval gondoltam egy merészet és egyedül elvittem a két makit. Hétköznap, délelőtt. Várakozáson felüli volt az élmény. Kicsi is, nagy is eleinte félős volt, aztán boldogan játszottak. Édesek voltak.
A végén kaptak 500Ft-os bónt a játékszigetnél. 3500Ft-os vásárlás felett be is váltható. Szerintem ez kicsit szánalmas húzás, de ettől eltekintve remek a hely és az ötlet is! :-)
Akinek még a Minicity is nagy! :-)
Végül csak megszületett az ötlet: KONYHA
Iszonyú fantáziadús ötlet, de végül nem az IKEA konyha lett, hanem asztalos által készített. Amúgy is ki vagyok élezve most a témára, hogy lehetőleg helyi, de legalábbis magyar emberektől vásároljunk. Mindent. Mert ezért tart itt az ország! Mindenki a multiknál költ, mert 3Ft-tal olcsóbb. Aztán pl. fodrász létére csodálkozik, hogy a zöldséges felesége csak félévente megy hozzá, holott eddig minden héten ott volt. A multi tulaja meg nem fog hozzá járni cserébe... Na de hagyjuk!
Itt a kép a kiskonyháról. Még felszerelés nélkül. Ha nem találok mini zománcos fazekat, akkor az edények a IKEA-ból lesznek. De ezt a konyhát magyar ember készítette a két kezével. 3.000Ft-tal volt drágább a svéd letegezlek-akkorishanemakarod áruház termékénél. Ez 120cm. Az 72...
Remélem szeretni fogják a Csöppek! :-)


Luca utolsó hetét kezdte meg az úszótáborban, Vácon. Jaj hogy én mennyire örülök, hogy elvittük!!! Hihetetlen sokat fejlődött. Imádta ugyan a vizet, de hogy bedugja a fejét a víz alá? Vagy, hogy karúszó nélkül betegye a lábát a medencébe???? Netán "húzós" úszósapka kerüljön a fejére??? Ugyan!
A mozgás úgy általában nem a kedvence. Szépen énekel, elrajzolgat, de bringán is alig teker, sokszor szívesen ül be Noémi babakocsijába hosszabb séta alatt. Egyedül a víz az ő terepe. Egész nap ki se jönne és ha kint 18fok van, ő akkor is hisztizik, hogy medencézzünk!
Ennek a 3szor egy hétnek nagyon sokat köszönhetünk! És Zoli bácsinak, Gábor bácsinak és mindenkinek, mert annyira de annyira látszik, hogy szívből csinálják!!! És ezt a gyerekek is érzik. Engem kb a bedobnak a "mély vízbe és ússz" technikával tanítottak gyerekkoromban, amivel úgy elvették a kedvemet, hogy amikor a TF-re felvételiztem, külön úszás órákat kellett venni! (Neeeeem, végül megjött az eszem és nem jártam a TF-re!!! :-) )
Most a harmadik hét elején ott tartunk, hogy kb 10m-t megtesz víz alatt egyedül, de mivel nem egy sportember a szentem így az izmai még könnyen fáradnak. Az viszont tuti, hogy nem szeretném abbahagyni az úszást és ha találok rá módot, év közben is vinném heti 1-2 alkalommal!
"Azért mert szerettek, jöttem a világra. S lettem új fény, csillag, szülők boldogsága. Szeressetek engem igaz szeretettel! A kincsetek vagyok, pici kincs, de Ember!"
**********************************
**********************************
![]() |